Hagyományosan közös misével és élvezetes előadással zárult az idei nyári, egészen pontosan a 30. oratórium. Azt, hogy mi az az oratórium, senkinek nem kell magyarázni Mogyoródon. A Don Bosco nővérek harminc éve törődnek gyermekeinkkel, vesznek részt a mindennapjainkban. Nyári táborukban a falu legtöbb középkorúja is részt vett fiatalként, és nemTOVÁBB →

2022. április 9-én került megrendezésre – immár 21. alkalommal – a Falka József Kántor Atya Asztalitenisz Bajnokság a mogyoródi Oratóriumban. A hagyományos versenyre a mogyoródiak mellett ezúttal is több településről érkeztek versenyzők, a legtöbben Szombathelyről. Ők Domonkos atya vezetésével jöttek hozzánk, aki a versenyben is részt vett. A megszokottnál nagyobbTOVÁBB →

2021. november 13-án került megrendezésre – immár 21. alkalommal – a Falka József Kántoratyáról elnevezett csocsó bajnokság a Mogyoródi Oratóriumban. A szervezők beszámolója következik. Majd két év szünet után került sor erre a versenyre, mert a vírushelyzet ennek a közösségi eseménynek is megpecsételte a sorsát – de amint lehetőség nyíltTOVÁBB →

Teltházzal kezdett idén is a mogyoródi Oratórium: az idén június 16-29-ig, illetve július 5-16-ig tartanak napközis tábort a Don Bosco nővérek. Az idei tábor mottója: “fényeddé váljak.” A Don Bosco nővérek közel harminc éve törődnek gyermekeinkkel, vesznek részt a mindennapjainkban. 1992 óta minden nyáron napközis tábort tartanak, énekszóval, játékokkal, közösségTOVÁBB →

Nyakunkon a nyári szünet, holnap lesz az utolsó tanítási nap! Összeszedtük, milyen nyári táborokba lehet menni Mogyoródon. Oratórium Azt, hogy mi az az oratórium, senkinek nem kell magyarázni Mogyoródon. A Don Bosco nővérek közel harminc éve törődnek gyermekeinkkel, vesznek részt a mindennapjainkban. 1992 óta minden nyáron napközis tábort tartanak, énekszóval,TOVÁBB →