Mobilalkalmazáson keresztül is tudnak segítséget kérni a bántalmazó kapcsolatban élők, illetve a környezetük. A Bright Sky HU minden platformra letölthető, megtalálhatók benne a kapcsolati erőszak felismerését segítő oktató tartalmak, illetve a regionális segítő szervezetek elérhetőségei is.
Kevés olyan digitális megoldás létezik, amely tájékoztatja, illetve támogatja a kapcsolati erőszak érintettjeit és környezetüket. Ráadásul a koronavírus-járvány miatt a bántalmazottak a korábbinál is nehezebben tudnak kapcsolatba lépni a segítő szervezetekkel, így még nagyobb szükség van újfajta fejlesztésekre. A Bright Sky HU applikáció bevezetése pedig technológiai mérföldkő lehet a bántalmazó kapcsolatban élők segítésében. A fejlesztő, a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy az alkalmazással minél több érintettnek és a környezetükben élőknek is átfogó információt, valamint elérhető, gyors támogatást nyújtsanak a technológia segítségével.
Az alkalmazás számos funkcióval segíti az áldozatok és környezetük tájékozódását a kapcsolati erőszak témájában. Az „online biztonsági útmutató” menüpont alatt az áldozatok hasznos információkat találnak arra vonatkozóan is, hogy miként óvhatják meg digitális intimszférájukat, email és közösségimédia-fiókjaikat a bántalmazótól. A felhasználók többek között egy rövid, 12 kérdéses gyorsteszt megválaszolásával elemezhetik saját helyzetüket és megtudhatják, valóban bántalmazó-e a párkapcsolatuk, illetve esettanulmányokat olvashatnak a szexuális beleegyezés és zaklatás témakörében. A Bright Sky applikációval veszélyhelyzetben az érintettek és környezetük azonnali segítséget kérhetnek a szakmai szervezetektől és a hatóságoktól.
„A kapcsolati erőszak bűncselekmény, ezért arra bíztatjuk az érintetteket, hogy mielőbb forduljanak a rendőrséghez. Erre több lehetőségük is van: a 112-es segélyhívó telefonszám tárcsázása mellett akár a helyi rendőrkapitányságokon személyesen vagy online, a police.hu oldalon, illetve a Bright Sky applikáción keresztül is felvehetik velünk a kapcsolatot. A rendőrségnél nagyon komolyan vesszük a bántalmazással, zaklatással kapcsolatos bejelentéseket, és szoros együttműködésben dolgozunk a terület szakértőivel. Úgy gondoljuk, hogy a Vodafone Alapítvány Bright Sky applikációja egy újabb hasznos segélyhívó csatorna lesz a bajbajutottak számára.” – mondta Barabás Ildikó alezredes, az ORFK munkatársa.
(Borítókép: Pixabay)
Mogyoród Nagyközség Önkormányzat „Élhető települések” felhívásra beadott pályázata 300 millió forint vissza nem térítendő európai…
A hatalmas esőzések miatt a Mogyoródi-patak bal partján, a Főtérnél, a gyalogos hídtól számolva 38…
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatai, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti…
A Szent Mihály Főangyal-templom virágoskertjébe mindig öröm belépni: sokszínű virágok, gondozott örökzöldek gyönyörködtetik a szemet.…
Hosszan tartó, súlyos betegséget követően, 2023 decemberében, életének 78. évében elhunyt Németh Sándor kézilabdaedző. Mivel…
Fájó szívvel búcsúzott a mogyoródi közösség Lesku Ferenctől, aki az elmúlt 30 évét településünkön töltötte.…