Ők kapták meg idén a Juhász Jácint-díjat

Az utolsó pillanatig a legnagyobb titokban tartották, hogy kik azok, akik az idei évben átvehetik a Juhász Jácint-díjat. Csak a díjazottak legközelebbi hozzátartozóit avatta be az önkormányzat, ők maguk nem is tudtak róla.

A közel egy évtizede létrehozott elismerést a Kultúra Napja alkalmából évről évre azok kapják, akik a legtöbbet tesznek Mogyoród kulturális életéért.

„A népdalkör köt Mogyoródhoz”

Tóth László, a Jakab Mihály Népdalkör oszlopos tagja teljesen meglepődött, amikor a kultúra napi díjátadón elsőként őt szólították a színpadra.

“Semmit sem tudtam róla, a feleségem kitűnő konspirátor volt” – nevetett. – “Nagyon megtisztelő számomra ez a díj, főleg azért, mert én amolyan „gyüttment” vagyok itt Mogyoródon. Eredetileg Mezőkövesden születtem, és a nyolcvanas években kerültem ide. Akkoriban Budapesten, az Astoriánál laktunk, és egy szőlőt béreltünk itt a mogyoródi hegyen. Aztán a lányaink férjhez mentek, mi pedig ide költöztünk. Egy nap lesétáltam bort venni a faluba. Rácz Laci barátom behívott a pincébe, s megkérdezte: „Énekelni szeretsz-e?” Így kezdődött minden “– emlékezett vissza Laci bácsi.

“Akkor, a kétezres évek elején még a nagy öregek jártak oda. Azóta persze én is szőlészkedem és énekelek, verset mondok rendszeresen. De a népdalkör köt igazán Mogyoródhoz. „Olyan, mintha mindig köztünk lettél volna” – mondták egyszer nekem, s szívemből én is így érzem.

„… mi Péterünk”

Dr. Dér Péter tíz évvel ezelőtt érkezett Mogyoródra: egy évvel később vette át a Kígyó Patika vezetését. Nem kellett hozzá sok idő, hogy személyisége mindenkit magával ragadjon, és nemcsak az egészségügyi problémák esetén kérjük ki a véleményét, hanem a főzőversenyeken is.

“Nem mindegy, hogy az ember gyógyszerészként vagy boltosként áll a tára mögött. Nekem nagyon fontos, hogy egészségügyi ellátást is adjak, és ne csak osztogassam a gyógyszert” – osztotta meg hitvallását dr. Dér Péter. – “Ennek persze az is velejárója, hogy kiveszem a részem a település életéből: benne vagyok az egészségnap szervezésében, és a nyugdíjas klubbal karöltve elindítottuk az egészségmegtartó előadásokat. Először csak klubdélutánként, hogy beszélgessünk, majd igény lett arra, hogy minden alkalommal más-más témát járjunk körbe.

Én alapjában véve „lusta ember” vagyok. Ezért fontos, hogy a beteg tájékozott legyen, mert az az én munkámat könnyíti meg.

“A Juhász Jácint-díjnak nagyon örülök, de magamban mindig hozzá teszem: én ezt az „egészség”-kultúráért való munkámért kaptam. Ez ugyanis az, ami kiemelten fontos számomra.”

Ajándék a nyugdíj előtt

Sokan csodálkoztak a Juhász Jácint Művelődési Ház nyugdíjba készülő munkatársa, Pásztor Lászlóné Magdus díjazásán, ő maga is. Pedig az asszony huszonkét éve minden egyes rendezvényen ott volt, mi több, tevékenyen részt is vett bennük az elejétől a végéig. Ő volt a legkisebb fogaskerék a gépezetben, a láthatatlan segítség: az intézmény takarítója, aki segített széket pakolni, berendezni a termeket, majd a mulatság után kitakarítani azokat.

“Eredetileg élelmiszeripari iskolát végeztem, majd a gyermekeim születése után helyezkedtem el a művelődési házban. Szerettem itt dolgozni, szerettem minden egyes ünnepet, amit együtt megéltem a településsel” – fejtegette Magdus.

A legemlékezetesebbek a régi Szent László heti ünnepek, amikor hatvan főre bográcsoztunk az iskola kertjében. Reggel kilenctől hajnal fél kettőig talpon voltunk. Magdi március közepén teszi le a munkát. Nem fog unatkozni, továbbra is jár majd az egyházi énekkarba, amelynek gyerekkora óta tagja.

Borítókép: Wikipédia