A kínai horoszkóp szerint 2021 a kemény munka, az elszántság és az érdemek éve. A siker csak akkor jön az idén, ha az ember megdolgozik érte. Munkában nem lesz hiány Mogyoródon: a tervek szerint az idén folytatódik a közintézményeink építése, az útépítés, és több felújítás is várható.
A ma van a kínai holdújév napja, most lépünk át a Fém Patkány évéből a Fém Bivaly évébe. A kínai horoszkóp szerint munkás év vár ránk: ebben az évben a kemény munka hozza meg a sikert, és nem a szerencse. Kíváncsiak voltunk Mogyoródon mire számíthatunk a 2021-es évben, Paulovics Géza polgármester pedig örömmel avatott be a tervekbe.
1) Befejeződik a VEKOP projekt: a munka már most nagyon jól halad, az év végre pedig egészen biztosan elkészül a a Szent László Emlékhely és Látogatóközpont, a Természetes Energia Állomás Fogadóépülete és felújítják a Szent László Kilátó-Kápolnát,

2) A Kilátó infrastruktúráját 70 millió forint kormányzati döntés alapján kapott támogatásból fejlesztik tovább: parkoló, út és közművek, vizesblokk, valamint kamerarendszert építenek belőle,
3) Befejeződik a bölcsőde építése még ebben az évben, a jövő év pedig az engedélyeztetésekkel telik majd,
4) Megkezdődik az új művelődési ház építése: most a tervezési szakaszban járunk, de Paulovics Géza reményei szerint már novemberben neki tudnak állni az építésnek is,
5) Újabb bel- és külterületi utak épülnek a nyár folyamán,
6) Új tetőt kap a Gesztenyés óvoda, és rendbe teszik a Hangya épületét, valamint pincéjét is,
7) Területrendezés lesz a HÉV-állomáson.
A fejlődés tehát folytatódik, mi pedig kívánunk hozzá minden jót, amit a Bivaly jelképez: sikert és állhatatosságot, békét és harmóniát, családot és szeretetet, stabilitást, fegyelmet és szervezettséget, türelmet és elszántságot.
(Borítókép: Pixabay)