Január 6-ára, vízkereszt napjára ébredtünk, amely a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe. Ma van a karácsonyi időszak zárónapja, a farsang kezdete, hagyományosan ilyenkor szentelik meg a vizet, és keresztelkednek az emberek. A Szent Mihály Főangyal Templomban 10:00-kor és 18:30 órakor tartanak szentmisét. Vízkereszt ünnepén, január 6-án három napkeleti bölcs érkezettTOVÁBB →

Mostani időnkben mintha enyhült volna a téli zúzmarás hideg, s mintha elmaradnának a fehér karácsonyok…Pedig csak az emberi szívek távolodtak el egymástól és rájuk lehelt a fagyos közöny! Az ilyen meggémberedett szíveknek van igazán szükségük arra, hogy a felülről érkező, Jézusban testet öltő mennyei szeretet felmelegítse és újból életre keltse őket.TOVÁBB →

A Mogyoródi Szent Mihály Főangyal plébánia pályázatot hirdet családok és házaspárok számára. A pályázat keretében egy családi képet kell készíteni a plébánia udvarán lévő betlehemnél, úgy, hogy a betlehem is látható legyen. A pályázaton való részvétel feltétele, hogy az esemény nyilvános megosztásra kerüljön a pályázó facebook oldalán. Az elkészült fotókatTOVÁBB →

„Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.” (Fekete István)   November 1-je mindenszentekTOVÁBB →

A Szent Mihály Főangyal búcsúnapján celebrált ünnepi szentmisén megáldották a templomtetőt, amelynek elkészülte az egyik legfontosabb feladat volt az utóbbi években az alapítvány életében. Kamarás Zsuzsannával, a Szent Mihály Templomért Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélgettünk. Kamarás Zsuzsanna éppen egy éve vette át a Szent Mihály Templomért Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztségét KertészTOVÁBB →

“Akinek temploma van, annak hite van, akinek hite van, annak Istene van, akinek Istene van, annak lehet örök élete” Szent Mihály Főangyal búcsúnapja minden hívő mogyoródi katolikus számára fontos ünnep. A jeles napon megáldották a templomtetőt, kiosztották a Szent Mihály Főangyal díjakat és emléktáblát is avatattak. Az ünnepi szentmisét ésTOVÁBB →