Kéri Zoltán edző beszámolója Ökrös Anti székelyföldi szerepléséről. Általában aranyat akasztanak annak a nyakába, aki 15 versenyző közül négy meccs után veretlen. Általában, de nem mindig. Antika újpesti birkózó barátaink jóvoltából március idusán Székelyudvarhelyen, egy nagy nemzetközi diák birkózóversenyen vehetett részt. Öt ország versenyzői mérkőztek meg az érmekért (Románia, Bulgária,TOVÁBB →

Mogyoród sportéletének visszatérő ünnepe a novemberi Sportbál. A jókedvű mulatozás és a tánc mellett ilyenkor adja át az önkormányzat az Év Ifjú Sportolója és az Év Sportolója díjat. Az idén az előbbit Szakács Botond, az utóbbi Padla Orsolya érdemelte ki. Az eseményen Hutter József méltatta a sportolókat, a díjakat TrabalkaTOVÁBB →

Szép sikereket ér el egy fiatal mogyoródi kajakos, Szakács Botond: miután ezüstérmet szerzett Belgrádban, szeptember elején indulhat a világbajnokságon. Szakács Botond 2004-es születése óta Mogyoródon él, ide járt a Gesztenyés, majd a  Laura Vicuna Római Katolikus Óvodába. Kilenc évesen, 2013-ban kezdett el kajakozni a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesületben (KSI).TOVÁBB →

Szeptember 15-ig lehet adományozási javaslatokat adni a 2022-es év Év Sportolója és Év Ifjú Sportolója díjaira. Az év kiemelkedő sportolói – egyéni és csapat – tevékenysége elismerésére a Képviselő-testület minden évben az Év Sportolója és az Év Ifjú Sportolója díjat adományozza. Az Év Sportolója díjban az a nagykorú, valamely versenyrendszerbenTOVÁBB →

A Red Bull tökéletes taktikával győzelmet hozott össze a Forma–1-es Magyar Nagydíjat 10. helyről kezdő Max Verstappennek. A Mercedes újabb dupla dobogót szerzett a szezonban, a Ferrari viszont – idén nem először – lábon lőtte magát a taktikájával, és csak egy negyedik és hatodik hely jutott nekik azon a Hungaroringen,TOVÁBB →

Charles Leclerc zárta az élen a Magyar Nagydíj második szabadedzését, mögötte meglepetésre Lando Norris végzett. A monacói versenyző és a Ferrari optimistán várhatja a hétvégét, de ezúttal sem ment minden tökéletesen. A Magyar Nagydíj második szabadedzését hasonlóan forró körülmények között rendezték, mint az elsőt. Közvetlenül a gyakorlás kezdete előtt aTOVÁBB →

Fergeteges táncbemutatóval zárta az évet a mogyoródi rocky csapat. Az eseményről Isza Ferenc készített galériát.TOVÁBB →

Ismét fantasztikus eredményeket ért el a mogyoródi birkózó csapat, ezúttal a kiskunfélegyházi Besze László Emlékverseynen. Sebők Nimród arany, Ökrös Anti és Baji Bence ezüst, Bálint zsolti pedig bronzérmet nyert. Edzőjük, Kéri Zoltán beszámolója következik. Büszkén állíthatom, Kiskunfélegyházán sem vallott szégyent a mi kis csapatunk. A négy versenyzőből Sebők Nimród arany-,TOVÁBB →

2022. április 9-én került megrendezésre – immár 21. alkalommal – a Falka József Kántor Atya Asztalitenisz Bajnokság a mogyoródi Oratóriumban. A hagyományos versenyre a mogyoródiak mellett ezúttal is több településről érkeztek versenyzők, a legtöbben Szombathelyről. Ők Domonkos atya vezetésével jöttek hozzánk, aki a versenyben is részt vett. A megszokottnál nagyobbTOVÁBB →

Sok fiatal kipróbálta Kiss Bence vezetésével a street workout látványos sportját. Remélhetőleg többen is lesznek olyanok, akik később is ellátogatnak a Mátyás király úti sport parkba edzeni. A saját testsúlyos edzés koronázatlan királya, a magyar streeetworkout bajnok Kiss Bence a Fighter Spirit Team Mogyoródi sportegyesület szervezésében a múlt hétvégén MogyoródraTOVÁBB →