Másfél órás ünnepséggel emlékeztünk meg a Mogyoródi csata és a szabadságharc évfordulójára a Grosics Gyula Sportcsarnokban. A műsor kezdetén a huszárok jelentést tettek Paulovics Géza polgármesternek, majd a házigazda Potvorszki Anita köszöntötte a megjelenteket. Ezután az ünnepi beszédek következtek. Kautzky Armand műsora után átadták a Mogyoródi Jövő Reménysége díjat, amiTOVÁBB →

Mogyoród Nagyközség Önkormányzata értesíti a kedves Szülőket, hogy az általa fenntartott intézményben a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.) 83. §-a és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban R.) 20.§ (1) bekezdése alapján az óvodai beiratkozás (jelentkezés) időpontja a 2023/2024-es nevelési évre 2023. április 24- én hétfőnTOVÁBB →

2023.február 13-án a Mogyoródi Szent László Általános Iskolában is farsangoltak a gyerekek, felnőttek egyaránt.  A szülők a büfében finomabbnál finomabb süteményekkel lepték meg a kicsiket. Az iskola pedagógusai vidám kis műsorral készültek. Ők voltak az „Oktatás rabjai”, akik végül elszabadultak… A felső tagozatos osztályok egy-egy közismert mesefilm részletét elevenítették meg.TOVÁBB →

Két kitűnő, nagy tapasztalattal rendelkező pedagógus, Pásztorné Csobánczy Katalin és Busa-Várkuti Melinda várja a gyermekeket a Mogyoródi Szent László Általános Iskola leendő első osztályaiban. A Mogyoródi Szent László Általános Iskola a tervek szerint két új első osztályt indít a 2023/24-es tanévben. Színvonalas oktatás Az intézményben kiemelten fontos a nyelvoktatás: márTOVÁBB →

Különösen várt esemény a gyermekek életében a Farsangi időszak, melynek kezdete vízkereszt, január 6-a és Hamvazószerdáig tart, ami idén február 22-re esett. A Farsang a mókázásnak, a vidámságnak, a táncos mulatozásnak és a télűzésnek is helyet adó népszokás. Egy nagyon vidám, felszabadult érzést biztosít, mely különösen vonzó tevékenységekre ad lehetőségetTOVÁBB →

Öt igen szavazattal visszavonta a képviselő-testület Trabalka Szilvia alpolgármesteri megbízását. A 2023-as költségvetés tárgyalására hívott össze rendkívüli képviselő-testületi ülést február 20-a hétfő délutánra Paulovics Géza polgármester. A költségvetés elfogadása után azonban egy másik előterjesztést is tárgyaltak, amely az ülés kezdetén került napirendre.  Az előterjesztésben az áll, hogy Mogyoród Önkormányzata jogellenesenTOVÁBB →

Kitűnő és fontos lehetőség a mogyoródiaknak: ingyenes méhnyakrák és prosztatarák szűrést tartanak 2023. március 4-én szombat délelőtt 9-13 óra között a Dr. Kamarás József Egészségház (2146 Mogyoród, Fóti u. 18.) orvosi rendelőjében. A méhnyakrák szűrés minden szexuális életét megkezdett nőnek a serdülőkortól kezdve, de legkésőbb 25 éves kortól 3 éventeTOVÁBB →

A Vörösmarty utcában a Veresegyházi utca és a Jókai utca közötti 205m-es szakaszon február 1-jétől, várhatóan március 20-ig zajlanak az útépítési munkálatok, melyek szakaszos ütemezéssel kerülnek kivitelezésre. A szegélykövezés elkészültét követően a kapubejárókat már kérjük ne használják. Teljes útzár az aszfaltozás idejére várható, amely a kivitelezés utolsó fázisa kb. 1-2 nap. ATOVÁBB →

99 éves korában, családja körében január 27-én délután meghalt Koncz Marika néni, a legidősebb mogyoródi lakos. Már december óta betegeskedett, de a Mindenki Karácsonyán még részt vett, és át is vette a legidősebb lakosnak járó elismerést – immár harmadjára. Emlékére közzétesszük a vele készített interjúnkat. Marika néni 99 évvel ezelőtt,TOVÁBB →

Versekkel és közös énekkel emlékeztek meg reggel a Szent László Általános Iskola diákjai és tanárai a Magyar Kultúra Napjáról. A megemlékezésről videó is készült:TOVÁBB →