Ők lettek az év sportolói

Mogyoród sportéletének visszatérő ünnepe a novemberi Sportbál. A jókedvű mulatozás és a tánc mellett ilyenkor adja át az önkormányzat az Év Ifjú Sportolója és az Év Sportolója díjat. Az idén az előbbit Szakács Botond, az utóbbi Padla Orsolya érdemelte ki. Az eseményen Hutter József méltatta a sportolókat, a díjakat Trabalka Szilvia alpolgármester és Paulovics Géza polgármester adták át.

Szakács Botond 2004-ben született, szüleivel és testvérével él Mogyoródon a HÉV állomás környékéhez tartozó Radnóti közben. A Gesztenyés Óvodába, majd a Laura Vicuna Katolikus Óvodába járt, jelenleg Budapesten tanul, most éppen érettségi előtt áll a Kölcsey Gimnáziumban. Kémiából és biológiából emelt szintű érettségire készül, hogy azután az orvosi egyetemre jelentkezzen.
9 évesen választotta a magyar sikersportágat a kajak-kenut, melyhez nagyban hozzájárult a Londoni olimpia, ahol 3 arany, két ezüst, 1 bronzérmet nyertünk, közte párosban, 1000 méteren aranyat a Kökény Roland, Dombi Rudolf kettős.

Botond 2013 óta tagja a Központi Sportiskola kajak-kenu szakosztályának, ahol Agócs Mihály Mesteredző bocsátotta vízre, jelenleg pedig Tóth Petra az edzője. Hetente 10 edzéssel készül, 5 órakor kel, hogy a tanórák előtt és azt követően készüljön a sportági megmérettetésekre.
Botond serdülő versenyzőként már 2014-től kezdődően részt vett a versenyeken, és több éven keresztül kajak négyesben 200, 500, 1000 és 2000 m-en is megnyerte meg a Magyar Bajnokságot, valamint több versenyszámban bronzérmet szerezett, amit sorolhatnék egyenként egész este.
Sikereinek hatására bekerült Magyarországon a TOP 10 fiatal versenyző közé, akiket a LOS Angeles-i olimpia kerettagjaiként tartanak számon és ennek megfelelően menedzselnek a magyar szövetség részéről. Ennek nyomán utazhatott ki a felnőtt válogatott keret tagjaival Sevillába több hetes edzőtáborba. Sevilla egyébként gyönyörű város, még úgy is, hogy napi 30 km-t kajakozott Botond. Elmondása szerint hihetetlen mentális erőt adott neki a felnőtt válogatott közeg, ahol a jelenlegi legjobb kajakosunk Kopasz Bálint olimpiai bajnok volt rá a legnagyobb hatással.
Az idei nyár eredményei: 2022 nyarán K2 1000 méteren párjával Samu Péterrel közösen kivívta a jogot az Ifjúsági EB-n való induláshoz, melyet Belgrádban rendeztek meg június 23-án, és ahol Botondék ezüstérmet nyertek.

Az eredménysor 2022. július végén a Magyar U 23 bajnokságon folytatódik, ahol K2 500 méteren ezüstérmet K2 1000 m-en bronzérmet nyertek, aminek a tétje a Világbajnoki részvétel volt. Ezt egy ún. szétlövés döntötte el, ahol magyar vetélytársukat megelőzve győztek és így vehettek részt a szegedi világbajnokságon 2022. augusztus 31 és szeptember 4 között. A VB döntőben az olasz hajó megelőzve szereztek aranyérmet Magyarországnak!!!
Botond kitartó, céltudatos, fejben top-on levő versenyző már ma is, aki tudja hogy minden fejben dől el. Sokat köszönhet szüleinek, akik biztosítják számára a hátteret az élsport nem mindennapi követelményeihez. Édesanyja sikeres építész-tervező, édesapja nagykereskedő, aki egyébként maga is rendszeresen fut a mogyoródi dombokon, a Hungaroring körül.

Padla Orsolya 2006 óta él Mogyoródon a Jégvirág utcában szüleivel és két testvérével. 9 éves korában választja végleges sportágának a taekwondo-t, jelentős részben Takács Gábor edzőnek köszönhetően, aki megszerettette vele a sportágat. Ebben az önfegyelemre, kitarásra, sportszerű életre nevelő sportágban a fiatalok először formagyakorlatokat végeznek, majd megfelelő tudás, érettség elérése után küzdhetnek szemtől szemben egymással.
Így volt ez Orsolyával is, aki 2015 óta lépett pástra a Mogyoród KSK színeiben és lett magyar válogatott 13 évesen. Nagy lökést adott pályafutásának, hogy 2018-ban elnyerte a magyar szövetség pályázatát, és ennek megfelelően 3 hétig a teakwondo őshazájában Dél-Koreában edzhetett és tanulhatott ottani mesterektől.
Mint ahogyan más mogyoródi ifjú sportolókkal is megtörtént már, töretlen fejlődése érdekében Orsi is Budapestre igazolt, sportágának legjobb magyar egyesületéhez, a Honvédhoz. Edzéseinek mennyisége és minősége ezzel olyan szintre került, ahonnan nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi versenyeken is felkészülten állhat rajthoz. Mindez mára heti 9 edzést jelent, tömegközlekedéssel megközelítve a Budapest különböző pontjain levő edzőtermeket. Egy napja reggel 5 órától este 10-ig tart, és ebbe a napirendbe beletartoznak egyetemi tanulmányaihoz szükséges órái is.
Orsolya tehetségének kibontakoztatásához elengedhetetlen az az önfeláldozó szülői háttér, melyet szülei biztosítanak számára. A háromgyermekes család három különböző karakterű fiatalt nevel, egy keresetből, rendkívüli erőfeszítések mellett.
Kérem őket, álljanak ide Orsi mellé!

Végezetül az eredményeket vegyük sorba:
2017-ben 13 évesen kadett válogatott, sorra nyerve az utánpótlás versenyeket itthon és külföldön egyaránt
Eredménylistája alapján jelenleg hatszoros magyar és hétszeres nemzetközi bajnok
2019-ben olimpiai kvalifikációs versenyen bronzérmes, 2020-ban ezüstérmes, ebben az évben fekete öves vizsgát tett
2021 óta felnőtt válogatott és első felnőtt nemzetközi versenyén 5. helyezett
2022 szeptemberében a Felnőtt EB 5 helyezettje lett úgy, hogy a későbbi győztessel előrehozott döntőnek beillő csatában mindössze 1 ponttal veszített.

Orsolya céljai között szerepel a visszavágás 2023 májusában a Felnőtt VB-n, távolabbi célja pedig mi lenne más, mint minden sportoló álma, az olimpia!
Eddigi eredményeidhez szívből gratulálunk és kívánjuk, hogy álmaidat váltsd valóra!

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük