Változások a hulladékszállításban

Január elsejétől több változást is bevezet a mogyoródi hulladékkezelő DTKH Nonprofit Kft. Többek között nem adnak zsákot a szelektív hulladék részére, matricát kapnak az üdülőövezetben élők, a zöldhulladékos zsákokat pedig egy évre előre át lehet venni. A karácsonyfákat január 25-én kedden, és február 8-án kedden szállítják el.

A következő területeken várható változás:

Csomagolási hulladék gyűjtése

Mostantól nem helyeznek el cserezsákot, új szabályozás értelmében a lakosság a háztartásokban keletkező csomagolási hulladékot bármilyen átlátszó zsákban kihelyezheti az ingatlan elé a gyűjtés napján. A változtatást azzal indokolták, hogy sok fogyasztói panasz érkezett hozzájuk arról, hogy a zsákok szétszóródnak az utcán, és azokat illetéktelen személyek tulajdonítják el.
“A csomagolási hulladék gyűjtését érintő átalakítástól a panaszok számának nagy arányú csökkentése, valamint költséghatékonyabb – így fenntarthatóbb – ellátás várható.” – fogalmaztak. – “Fontos a csomagolási hulladék megfelelő tömörítése, hogy a közszolgáltatónak történő átadás érdekében minél kevesebb egyszerhasználatos zsák kerüljön felhasználásra. A megfelelő tömörítéssel minden háztartás jelentős mértékben hozzájárul a további egyszerhasználatos zsákokkal történő környezetszennyezés mérsékléséhez.”

Üdülőövezetekben történő hulladékgyűjtés

Az üdülő övezeti kommunális hulladékgyűjtés jelenleg a Közszolgáltató emblémájával ellátott, kizárólag személyesen, az ügyfélszolgálatokon átvehető zsákok alkalmazásával történik. Annak érdekében, hogy az üdülő ingatlanok tulajdonosai számára egyszerűbbé váljon a kommunális hulladék zsákos rendszerben történő gyűjtése, a felhasználók 2022. január 1-jétől kezdődően az üdülő szezon idejére – a gyűjtési időszakra megfelelő mennyiségű – matricát kapnak a Közszolgáltatótól, mely felragasztható bármilyen 120 liter űrtartalmú zsákra és a matricával ellátott zsák kihelyezhető közterületre a gyűjtés napján.A matricák fogyasztókhoz való eljuttatása a személyes átvételnél egyszerű módon, a bejelentett lakcímekre történő postázással megoldható.

Zöldhulladék gyűjtés

Fotó: Pixabay

2022. január 1-jétől bevezetésre kerülő kiosztási rendszer, mely szerint a díjmentesen biztosított zöldzsákok teljes éves mennyisége átadásra kerül az egyes önkormányzatok részére, akiktől a fogyasztók átadás-átvételi nyilatkozat aláírásával egyszerre vehetik át a teljes, egy évre szóló zsákmennyiséget. A zöldhulladék gyűjtő zsákok így a jogosult ingatlanhasználókhoz kerülnek, felhasználásukról a fogyasztók szabadon rendelkezhetnek igényeik szerint.

Szolgáltatás igénybevételi jogosultságának igazolása

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díját rendszeresen teljesítő ügyfelek védelmében, továbbá a fenntartható, folyamatos hulladékgazdálkodás érdekében kerül bevezetésre az edény azonosító matrica, amely a közszolgáltatás jogszerű igénybevételének igazolását szolgálja. A matrica-ellenőrzést követően a matricával nem rendelkező jogosulatlan igénybe vevők értesítést kapnak a közszolgáltatótól a kötelező közszolgáltatás igénybevételének feltételeiről, valamint adatszolgáltatási és számlafizetési kötelezettségükről. Amennyiben a felhasználó a közszolgáltató felhívását követően sem tesz eleget kötelezettségeinek, a szolgáltató megtagadhatja hulladék elszállítását.

Hulladék közterületre történő kihelyezése

Az ingatlanhasználók részéről számos esetben érkezik bejelentés a hulladékgyűjtés időpontjával kapcsolatban, melynek egyik oka, hogy a fogyasztók a hulladékot nem, vagy nem kizárólag a gyűjtési napnak megfelelő napon helyezik ki az ingatlan előtti közterületre. A DTKH Nonprofit Kft. Azt javasolja, hogy az önkormányzat hozzon rendeletet, miszerint a hulladék kizárólag az elszállítás napján kerüljön kihelyezésre. Úgy tudjuk azonban, hogy Mogyoródon erre egyelőre nincs szándék.

Hulladékszállítási naptár

A karácsonyfákat január 25-én kedden, és február 8-án kedden szállítják el.

 

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük