Ismét fantasztikus ünnepváró hangulatot teremtett a Mogyoród Testvértelepülési Bizottság a Kamarás Klastrom House-ban. Húsvéti rendezvényükön bábszínház, interaktív koncert és kézművesedés várta a legkisebbeket.
Teltház volt a Kamarás Klastrom House-ban a múlt hétvégén. A húsvéti rendezvényre hetvenen jöttek el, köztük mogyoródi rászoruló gyerekek és kárpátaljai menekültek is, akiknek nem kellett fizetni a belépésért.
A délutánt az Ákom-Bákom Bábcsoport kezdte a Kiskondás című előadásával, utána pedig a Húsvéti mese csodái következett Marika nénivel, aki közkedvelt állandó előadója a Klastrom-rendezvényeknek. A négy órás együttlétet a Répa, retek, mogyoró interaktív gyermekműsor zárta.
Mindeközben a külső termekben változatos foglalkozások várták a kicsiket: lehetett tojást festeni hagyományos módon hagymahéjjal, viasszal írókázni, agyagdíszeket és más húsvéti díszeket készíteni, üveget festeni, mézeskalácsot díszíteni. A kertben néhány nyuszi várta, hogy megsimogassák őket, az ünnepi kinézetről pedig hajfonással és hajsütéssel gondoskodtak.
Az eseményről Isza Fernc készített galériát:
A Szilas tévé összefoglalója: