Osztálytalálkozó a Pipa csárdában

Osztálytalálkozó a Pipa csárdában

Nem csak a Mogyoródi Szent László Általános Iskola lett az idén hatvan éves: a ballagásuk hatvanadik évfordulóját ünnepelte az utolsó osztály is, amely a régi iskolaépületben végzett.

Negyvenöt diák ballagott el 1961-ben a mogyoródi általános iskolából, huszonkilencen élnek ma is közülük, és huszonegyen el is jöttek a hatvan éves osztálytalálkozóra a Pipa Csárdába a múlt hét hétvégén.

Osztálytalálkozó a Pipa csárdában
Akkor…

“Nagyon örültünk, hogy ennyien összejöttünk, jó kis összetartó csapat ez. Volt aki még soha egyetlen találkozón sem vett részt, és most mégis itt volt. Vargáné Klacsán Marika segített nekem a szervezésben. Akadtak olyan osztálytársaink, akiket nem lehetett telefonon elérni, és személyesen kellett elmenni hozzájuk” – fejtegette Leskuné Kovács Marika, főszervező.

Osztálytalálkozó a Pipa csárdában
Utoljára 10 évvel ezelőtt találkoztak, ugyanitt

– “A tanáraink közül már csak Bodrogi tanár néni él, vele tartjuk is a kapcsolatot. Ő most nem tudott eljönni közénk, de mindenkinek üdvözletét küldte.” – zárta szavait Marika.

Osztálytalálkozó a Pipa csárdában
A közös délután kezdetén Moór Lajosné Tóth Rozália mondott néhány szót, majd négy órán keresztül falatoztak és beszélgettek az idősek. A fő téma most már nem a munka volt, hanem hogy kinek hány gyereke és hány unokája született. A svédasztalos vacsorának külön örültek, mivel sokuk speciális diétán él, és így könnyebb volt kiválasztani a fogára való falatot. Persze nem lett volna ünnep az ünnep saját sütemény nélkül, erről több fantasztikus háziasszony is gondoskodott.

Osztálytalálkozó a Pipa csárdában

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük