Egy éves a Mogyoródi Ifjúsági Testület

Március 11-én ünnepli egy éves fennállását a Mogyoródi Ifjúsági Testület. Bár a lehetőségeik korlátozottak voltak, azért egy szabadtéri üléssel megemlékeztek erről a jeles alkalomról.

Egy éve már, hogy létrejött a Mogyoródi Ifjásgi Tetület, és bár a lezárások miatt nem tudtak annyi mindent megtenni, mint eredetileg tervezték, azért eseménydús első évük volt. Gyemeknapra rajzpályázatott hirdettek, karácsonykor élelmiszercsomagot állítottak össze a rászoruló mogyoródi családoknak, idén év elején pedig egy másik jótékonysági akcióban is részt vettek.

“Az ötleteléssel pedig sosem állunk le, a héten is találkoztunk egy rövid megbeszélésre. Természetesen mindezt friss levegőn, napsütésben a Hangya Terasz jóvoltából, ahol azt is láthattuk, hogy a Turisztikai Kft. is nagyon készül a nyitásra, cserélik a bútorokat” – fogalmaztak a Facebook posztjukban.

Az egy év alatt a testület összetétele is változott. Novemberben új tagokat vettek fel , az év elején pedig az eddigi elnöktől Bagaméri Klauditától és Szlanicska Balázstól is elbúcsúztak. Az évfordulós ülésen Prondvai Nórát választották vezetőjüknek.

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük