A koronavírus sem tudja megállítani a taekwondo-sainkat: Varga Viktor és testvére Luca kétszer annyi, heti négy edzést tart, melyet egyre többen látogatnak.
Varga Viktor már évek óta meghatározó szereplője a mogyoródi sportéletnek. A Mogyoród KSK Taekwondo szakosztályában Takács Gábor mellett, aki az óvodásokat és a felnőtteket edzi, Viktor a másik edző: hozzá járnak a versenyre készülők. Tizennégy diákja között minden korosztály megtalálható: a 6-7 évesektől kezdve a 43 éves apukáig, aki a veteránok között indul.
Amikor márciusban a koronavírus veszélyhelyzet miatt az egyik napról a másikra bezárták a Mogyoród KSK edzőtermeit, Viktor elhatározta, hogy nem hagyjál magukra a csapatokat, és home office-ban folytatják az edzéseket.

„Az édesapám lapszabász, készített nekünk egy tatamit, ahol mezítláb gyakorolhatunk. Hetente négy edzést tartunk az eddigi kettő helyett: kettő korábban, kettő pedig később kezdődik” – fejtegette Viktor. – „A mi esetünkben ez sokkal bonyolultabb, mint az ember előszörre gondolná. A taekwondo-sok teljes kontaktban vannak, amikor egymással küzdenek, és az online közvetítésen keresztül igen nehéz érzékeltetni a távolságot. Így a bemelegítő rész után az alapállásokat gyakoroljuk, majd erősítünk, és ezután következik a levezetés. Az egyikünk mutatja a gyakorlatokat, a másik pedig ügyel arra, hogy mindenki mindent jól csináljon. Ez a másfél órás program kitűnően szinten tart mindenkit, és ha véget ér a karantén, nem fog senkit meglepni a bajnokság.”
Az online edzések másik nagy előnye, hogy egyre többen próbálják ki a taekwondot.

„Jött pár új ember, akik kíváncsiak voltak, hogy milyen, és nagyon reméljük, hogy élőben is el fognak majd jönni hozzánk. Egy családon belül is szeretnék bevonni több embert: jó lenne, ha mindenkinek lenne olyan családtagja otthon, akivel tud gyakorolni.” – fejtegette Viktor. – „Néhány szülő már most is beáll a gyermeke mellé taekwondoz-ni, szóval nem hiába reménykedünk.”
A borítóképet Sulyok László készítette.