Szívhez szóló és egyben hiánypótló mesekönyvet írt egy mogyoródi anyuka, dr. László Tímea, melyet a helyi lakosok kedvezménnyel vásárolhatnak meg. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt Olívia, Nonó és Beni kutya januárban jelent meg, és már tervben van a folytatás is.
Komoly riválisa lett Anna, Peti és Gergő vagy a Barátnőm, Bori történeteinek! Dr. László Tímea Olívia, Nonó és Beni kutya című, óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt mesekönyve a valós életről szóló történeteket tartalmaz, melyek Mogyoródon játszódnak. Tímea és családja hat évvel ezelőtt költözött a településünkre, Szentjakab parkfaluba. Beleszerettek a mogyoródi mindennapokba, melyeket Tímea a január elején megjelent mesekönyvében is megörökített.
Mesék, fejből
– “A nagyobbik lányomat, Olíviát nem kötik le a hagyományos mesék. Szerettem volna neki mesélni, így kitaláltam, hogy magam szövök történeteket. A témák adottak voltak: a mindennapjaink, és az ezeket fűszerező „nagy események”, például amikor egy gyíkot találtak a lányok a kertben, vagy Olívia beteg lett, és kórházi ügyeletre kellett vinni őt” – fejtegette Tímea. – “Esténként bújtunk össze mesélni, és mivel akkorra már én is fáradt voltam, így elkezdtem lejegyezni a történeteket, hogy ne maradjon ki egyetlen részlet sem. Egy egyre hosszabb és hosszabb word dokumentumba írtam őket, ami igen hamar elkezdett körbejárni a barátaink között.”
Válaszút előtt
Tímea eredeti szakmája ingatlanjogász, és amikor a kisebbik lánya, Nonó is óvodás lett, döntenie kellett, hogy visszamegy-e az ügyvédi irodába dolgozni, vagy belefog valami másba.
– “Úgy éreztem, eljött az ideje megvalósítani egy régi álmomat, hogy az írással foglalkozzak. Kilenc hónap volt, mire megszületett ez a könyv, épp, mint egy várandósság. Nem számítottam rá, hogy ilyen hosszú lesz, hiszen e mesék egy része már kész volt! Ugyanakkor a munka szakmai része, a szerkesztés, a korrektúra, a tördelés, a nyomdai előkészítés sok időt vett igénybe. A férjem volt az egyik legnagyobb kritikusom, a helyesírás számára kiemelkedően fontos” – folytatta a fiatal anyuka.
A könyv különlegessége
A könyv különlegessége még, hogy a család élete követhető az Instagram és a Facebook oldalukon is. Sőt, újabb mesék is születnek folyamatosan, ezek néhány hetente az olivianono.hu blogon jelennek meg. Gondolatban már készül a folytatás is: a következő kötetben számos érzékenyítő mese is helyet kap, melyek az élet kevésbé napos oldaláról szólnak, mint az örökbefogadás, vagy a veleszületett betegségek. A mogyoródiak kedvezményesen juthatnak a könyvhöz, és szállítási díj nélkül átvehetik a szerzőtől.