Juhász László 2020 májusa óta a Mogyoród Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, akivel a Grosics Gyula Sportcsarnokban helyet kapott kis irodában vezetői attitűdről, a minőségtudatos és hatékony településüzemeltetési stratégiáról beszélgettünk, de kitértünk a járványhelyzetre, az illegális szemetelőkre és még sok más fontos kérdésre is.
Versenyszférából átemelt tapasztalatok
A közgazdász Juhász László diplomás menedzser – nemzetközi MBA – végzettségét egy angol intézményben szerezte. Szakmai pályafutása nagyvállalatoknál indult: 17 évet dolgozott a versenyszférában különböző vállalkozások vezetői pozícióiban, az első számú vezetők jobbkezeként.
- Problémamegoldó szakemberként tekintettek rám a kollégák. A pénzügy, mint alap, segített a számok alapján orientálni az adott cég problémáit, s ez alapján a megfelelő stratégiát megalkotni és megvalósítani. Több területen dolgoztam, mindig azt a problémát megoldva, ami éppen aktuális volt. Folyamatosan kerestem az újabb és újabb feladatokat, kihívásokat – osztotta meg velünk az ügyvezető igazgató.
Később megalapozott szakmai tudásával, egzisztenciával a háta mögött a hangsúly mindinkább a családra, a gyermekvállalásra helyeződött át. Ezért váltott, és saját céget alapított. Egyik vállalkozása építőiparral foglalkozott, így került kapcsolatba a mogyoródi helyi vezetéssel, és építőipari-pénzügyi tapasztalatait hasznosítva vett részt az Egészségház kivitelezésének megvalósításában. A munka sikeres lezárása nyomán pályázta meg a Nonprofit Kft. igazgatói posztját.
Széles körű településüzemeltetési feladatok
A Nonprofit Kft. munkatársai sokrétű tevékenységeket végeznek a településért. Nagy leterheltség mellett, alacsony létszámmal, kis költségvetésből napi szinten többszáz feladatot – takarítás, karbantartás, világítás, fűtés, vakolatjavítás – látnak el. Két mogyoródi sportlétesítmény teljes körű üzemeltetése tartozik hozzájuk: az Ober János Sportcentrum és a Grosics Gyula Sportcsarnok. A meglévő egyesületi partnerekkel való együttműködésük mellett kiemelten fontos a létesítmények folyamatos hasznosítása új bérlők bevonásával. A Grosics Gyula Sportcsarnok konyhájának üzemeltetését is a Nonprofit végzi kilenc fővel. Minden nap friss és finom étellel látják el az iskolásokat, melyet sok visszajelzés is megerősít. Ők biztosítják továbbá az összes önkormányzati intézmény üzemeltetését: polgármesteri hivatal, fogorvosi rendelő, szociális iroda, az új egészségház, valamint a két községi óvodát is. További feladatkörük a szemétszállítás, valamint a temető gondozása.
- Nincs megállás, folyamatosan dolgozunk, egyik nap lámpát cserélünk, másnap gazolunk, harmadnap szemetet szedünk, közben karbantartunk saját eszközeinkkel, gépeinkkel, melyeket magunk szereztünk be a településnek – tette hozzá László.
Igazgató úr büszke arra, hogy számos Mogyoródon megtartott sportrendezvény nemcsak helyi, de országos vagy világszinten is említésre méltó. Karate világbajnokságot és Teqball selejtező válogató mérkőzést is rendeztek már a sportcsarnokban. A csarnok kihasználtsága ideális; délelőttönként az általános iskolások birtokolják tornateremként, délutánonként a Mogyoród KSK Kézilabda Szakosztálya tart benne edzéseket, hétvégente a Magyar Kézilabda Szövetség által kiírt mérkőzések zajlanak – köszönhetően az épület minőségének és a folyamatos szolgáltatásbővítésnek. Ebben az évben kiépítettek a csarnokban a modern versenykövetelményeknek megfelelő WiFi-hálózatot, melynek segítségével a versenyfelügyelők és bírók jegyzőkönyvet tudnak vezetni.
Felkészülés a járványhelyzetre
A nyári időszak alatt előrelátóan felkészültek az őszi járványhelyzetre, és kellő mennyiségben szereztek be tisztító- és fertőtlenítőszereket. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében az épületben folyamatosan ellenőrzik a maszkhasználatot, és a kézfertőtlenítők feltöltéséről is gondoskodnak. Rendszeres fertőtlenítéssel a megnövekedett higiéniai követelményeknek is eleget tudnak tenni.
- Törekszem arra, hogy a lehető legköltséghatékonyabban szerezzük be az üzemeltetéshez szükséges anyagokat, eszközöket. Ez fontos része a munkámnak – megállapodni, szerződést kötni, beszerezni, ellenőrizni –, bevallom, sok időt elvesz. Emellett fontosnak tartom megtanítani a kollégákat a különböző tisztító- és fertőtlenítőszerek megfelelő használatára. Nagyon komoly szaktudással rendelkeznek munkatársaim, jómagam pedig műszaki emberként segítem őket – fejtette ki Juhász László.
A Mogyoród Nonprofit Kft. nem működik teljes létszámmal, egyrészről a COVID, másrészt a megfelelő szakemberhiány miatt. Most 32-33 fővel dolgoznak, de a nyári időszakban volt 4-5 tartós betegállományos munkatársuk is, így jellemző volt a 30 alatti aktív létszám, ami húsz százalékkal kevesebb, mint ami az alapfeladataik ellátásához szükséges. Munkaerőhiánnyal küzdenek, a magas elvárásoknak megfelelő takarítónőt például nagyon nehéz találni.
- Piaci alapú szolgáltatásaink minősége érdekében egy szakmai nívót fontos tartanunk, ezért megpróbálunk olyan munkakörülményeket biztosítani, hogy vonzó munkahely legyünk. A településüzemeltetés másik ágában pedig olyan általános építőipari szakemberre lenne szükség, aki több területen is minőségi munkát nyújt – osztotta meg velünk.
Környezetszépítés – minőségtudattal
Igazgató úr arra is kitért, hogy kis odafigyeléssel mindenki tehet a közösségért. Az igényesség jegyében a tartós, szép, kulturált környezet a cél. A településkép tekintetében a helyi viszonyoknak megfelelő fa- és virághagyma-ültetések, valamint a szemétkérdés vár megoldásra. A növénytelepítésnél sajnos nehezítő körülmény az alacsony költségvetés, így türelmesnek kell lennünk, hogy a kisebb, de olcsóbb növények idővel megmutathassák igazi szépségüket.
- Fontos tudatosítanunk az itt élőkkel, hogy a színvonalas munkához minőségi anyagokat kell beszereznünk, a megfelelő technológiát kell alkalmaznunk, és a szükséges várakozási időket is muszáj tartanunk. Mindenképpen lassabb folyamat, ha minőségi munkát végzünk, s ehhez még szűk létszámkeret is társul. Szerencsére munkatársaim között egyre többen fontosnak tartják a minőségtudatosságot. Erre nagy szükség van a hatékony településüzemeltetés működése érdekében – világított rá.
Jelszó: költséghatékonyság!
Juhász László tapasztalataival segíti kollégáit a növénygondozási technológiák alkalmazásában, mely különösen fontos Mogyoródon. A homokos talajon ugyanis a nedvesség átfolyik, ezzel a tápanyagok kimosódnak belőle. Ezért növényültetéskor olyan technológia alkalmazását vetették be, mely során a növényt „megtalpalják”, azaz készítenek egy alsó réteget a gödör aljára, amihez állatkerti trágyát is használnak. Ebből személyes kapcsolatrendszerüknek köszönhetően pár ezer forintból nagy mennyiséget vásároltak, ami egész évre elegendő lesz, és tizedannyiba került, mint a bolti zsákos.
- A növények alsó talprétegének kialakításához folyamatosan kapunk segítséget összegyűjtött kávézacc formájában is, melyet a dohányboltok, a kávézó, a cukrászda bocsájt rendelkezésünkre, amit hálásan köszönünk. A kávézacc természetes anyag, gazdag tápanyagokban, a talprétegbe kerülve segít a gyökérzetnek a nedvességet megtartani, ezzel a növény gyorsabban és szebben fejlődik – avatott be bennünket a növénygondozási technológia rejtelmeibe.
Nagyságrendileg a település teljes éves növényekre szánható költségvetése csupán egymillió forint, mely tartalmazza az intézmények ablakaiban lévő virágok, az óvodák, a temető, a sportpályák, az összes park és terület gondozását. László ötlete nyomán megkerestek beszállítókat, s tőlük olcsó áron, kisméretű örökzöld növényeket vásároltak, amiket megfelelő gondoskodással maguk nevelnek fel. Egy gazos területet is hasznosítottak ún. „előnevelő rész” kialakításával, mely szinte semmi gondoskodást nem igényel, viszont a növények szépen fejlődnek benne. A maradék faanyagot ledarálták, és murvaként hasznosítják. Bár még kevésbé látványos, de a szűk büdzséből a növények a tápanyag utánpótlását is megoldották; megtrágyázták a fák tövét 8-9 hónap hatástartalmú minőségi műtrágyákkal, ezzel serkentve azok növekedését. A kihelyezett dézsákban pedig olyan növényfajokat próbálnak meghonosítani, melyek a homokos területeken érzik jól magukat.
- Elkezdtük júniustól az ültetési munkálatokat és a közterek átalakítását települési szinten, ezzel egy azonnal megtérülő beruházást hoztunk létre. Azzal, hogy nyáron is ültettünk, megspóroltuk júniustól szeptemberig a gazolást, nyírást, így a befektetett munka időigénye fele annyi lett, mintha csak nyírtuk volna a területet. Örömmel árulom el, hogy nemrég érkezett meg Hollandiából az első virághagyma-szállítmány. Közel ötezer virághagymát vásároltunk negyed-ötöd áron, mint hazai társait. Ezekből a virághagymákból az iskolának és óvodáknak is biztosítottunk egy kisebb mennyiséget, a többi a közterületeken kerül elültetésre. Ennek jövő tavasszal már lesz látható jele – mondta bizakodóan.
Fellépnek az illegális szemetelők ellen
A Nonprofit Kft. fontos feladata hetente három alkalommal a települési, közterületi kukák ürítése. Sajnos azt tapasztalják, hogy sokan odahordják a háztartási, építőipari szemetüket a kukák mellé. A szemétkérdés nagy probléma lakossági szinten: amit az illegális szemetelők megspórolnak, az nekik aprópénz, a Nonprofitnak viszont sok százezres tétel.
- Óriási leterheltséget jelent mindez számunkra, mert ha egy lakos így áll hozzá, akkor sejtjük, hogy kerül az erdőbe, a külterületi részekre az a rengeteg hulladék, amit időről időre össze kell szednünk. Szerencsére a jogszabályok mellettünk fognak állni, hamarosan nagyon szigorú büntetések lesznek ez ügyben. Azt kérem a lakosságtól, aki illegális szemétlerakást lát, jelezze felénk valamilyen formában. Komolyan fogjuk venni a bejelentést, figyelni fogjuk azokat a helyeket, ahol ez jellemző. Nem tudjuk, mi a végleges megoldás, de beszéljünk róla, és próbáljunk közösen tenni annak érdekében, hogy a szemléletmód változzon – fejtette ki véleményét Juhász László.
Nehézségek és sajátosságok a közúthálózatban
A település kiemelt üzemeltetési problémája a közúthálózat kérdése. Az utóbbi években a lakosság ugrásszerű létszámnövekedésének köszönhetően a helyi infrastruktúra nem tudta követni a felmerült igényeket. Szerencsés esetben először megtörténik a közúthálózat kiépítése, ezt követően kerül sor a telkek beépítésére.
- Mogyoródon sokan vásároltak olcsón telket, építettek rá házat, és most szembesülnek vele, hogy nem megfelelően kiépített a közúthálózat. Ennek két problematikája van: a talaj- és domborzati viszonyokból adódóan a csapadékvíz-hálózat hiánya; valamint, hogy lekövetve a népességrobbanást sok olcsó, kis költségvetésű út készült, de elmaradt a vízhálózat kiépítése, és az út alapja is hiányzik. Utat építeni pedig akkor lehet, ha a csapadékvíz elvezetése megoldott. Ennek tervezési része több milliós nagyságrendű, és akkor a kivitelezésről még nem beszéltünk. Tehát nem lehet azonnali és jó megoldást találni. Millió más dologra is szükség van a településen, és az útépítés az egyik legdrágább művelet – avatott be bennünket.
Bizakodó vagyok a jövőt illetően. A mogyoródiakkal együtt, közösen szeretnék tenni azért, hogy a településünk szépüljön, összképe javuljon. A közösségi összefogás részleteiről hamarosan a lakosság is tájékoztatást kap – osztotta meg velünk Juhász László, akinek munkája mellett a családjával, gyermekeivel eltöltött idő a legfontosabb.
Fotó: Benkő-Molnár Fanni