Közös szerelmük a fotózás – kedvenc helyük, a mogyoródi Somlyó-hegy

Közös szerelmük a fotózás - kedvenc helyük, a mogyoródi Somlyó-hegy

Az Év Természetfotósával, a Varázslatos Magyarország fődíjasával, Potyó Imre környezetkutatóval a madarakhoz fűződő különös érdeklődéséről, a belső tűzről, a fotózások közbeni „flow” érzésről, valamint az értékteremtés fontosságáról beszélgettünk.

Potyó Imre a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság környezeti nevelőjeként fontos küldetést teljesít: képeivel, előadásaival és ismeretterjesztő cikkeivel olyan kevéssé ismert fajokat tár a nagyközönség elé, mint az álskorpió, az ugróvillás, az ezerlábú vagy a bolharák. Az utóbbi években sikeresen szerepelt a legrangosabb hazai és nemzetközi természetfotós pályázatokon – pedig csak 2007-től fotózik tudatosan. Az évek során autodidakta módon képezte magát, és évente akár 10 ezer képet is készít. Legkedvesebb témái azok a különös hangulatok, közelképek és kompozíciók, amelyeket széles látószögű objektívvel vagy makrótechnikával örökít meg, sokszor a „kék óra” és az éjszaka fényeiben.

Misztikus és láthatatlan csodák

Potyó Imrének idén kilenc lélegzetelállító képe került be az év legjobb 111 természetfotója közé a Lenergy – Az Év Természetfotósa 2020 pályázatán, így az online díjátadó végén az ő nevét mondták ki, mint abszolút győztest. Az eseményt barátnőjével, Farkas Alexandrával együtt izgulták végig mogyoródi otthonukból, ám a háttérben nagy meglepetés készült. A bejelentés után ugyanis hamarosan a szervezők kopogtattak az ajtón, akik így személyesen adták át Imrének az elismerést.

– Egy ilyen pályázat mindig jó lehetőség. Egy eszköz a kezemben arra, hogy szemléletet formáljak és rávilágítsak arra: emberek, milyen varázslatos a világ, amelyben élünk. A természet néha ad pár olyan órát, ami alatt betekinthetek az ő kis birodalmába. Fotóimmal az életünket körülvevő, de sokszor mégis láthatatlan csodákat szeretném megmutatni. Misztikus világ ez, tele lehetőségekkel.

A madarak éneke zene füleinek

 Potyó Imre már gyermekkorában élénken érdeklődött az égi vándorok után, ezért iskolásként tagja lett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek. Mára már közel 200 madárfajt ismer fel – akár a hangjukról is.

– Ma is végigkíséri fotós utamat a madárdal, mely sokszor az esti kiruccanásaim jutalma. A macskabagoly például elég gyakori a Börzsönyben, ahol hetente többször is megfordulok. Ha pedig télen egy patakvölgyben járok és bekapcsolom a lámpát, rögtön 3-4 kis téliaraszoló lepke röptét látom a kopasz fák alatt. A gyönyörű csillagos ég látványa előtt hihetetlen ezt megörökíteni – és nem is könnyű. Szaladok utánuk vakuval, meg makró vagy széles látószögű objektívvel, hogy néhány centire meg tudjam közelíteni őket.

Szüntelenül keresi a témákat

Imre számára a fotózás igazi flow-élmény, mely során eltűnik tér és idő, csak a megfelelő fotós pillanatra koncentrál. Ilyenkor rábízza magát a természetre, és csak a feladatra koncentrál. Aktuális kedvence a kis téliaraszoló, melyek hímjei október végétől január elejéig szálldosnak, míg a szárnynélküli nőstények a fák törzsén pihenve várnak rájuk, közben pedig feromonokat, illatanyagokat bocsátanak ki, hogy a sötét erdőben a hímek megtalálják őket. Ezt az intim hangulatot nem könnyű visszaadni, de Imrének mégis sikerül – ehhez pedig sok szenvedélyre van szükség.

– Belső tűz hajt, az életem a természet és a fotózás körül forog, de szerencsés vagyok, mert az a munkám, amit szeretek. Az igazi természetfotós nem az, aki csak kimegy és beül a fűtött, kibérelhető lesbe, hanem aki folyamatosan keresi az egyedi témákat. Én arról vagyok híres, hogy nincs komoly felszerelésem: harminc kilós hátizsák helyett csak egy közepes méretű táskával járok, de abban mindig van minden, ami kell: halszemoptika, makro, vakuk és néhány kiegészítő – árulta el Imre.

Imre tudományos ismeretterjesztő cikkeket is ír külföldi lapokba, valamint az Élet és Tudományba. A környezeti nevelés keretében pedig iskolai foglalkozásokat tart a Hiúz házban, Királyréten, és erdei túrákon, ahol érdekes előadásaival örvendezteti meg a nagyközönséget. Mindezek mellett a jövő évre még könyvkiadást is tervez, ahol a fotók lírai szövegekkel egészülnek majd ki.

Farkas Alexandra is örömmel fotóz

Imre kedvese, Farkas Alexandra is rajong a fotózásért, és doktori kutatásainak szerves része volt a dunavirág kérészek viselkedésvizsgálata. A fiatalok egy terepkutatás során ismerkedtek meg és sok estét töltöttek együtt a védett dunavirágok között Tahitótfalunál, illetve a gödi Duna-parton, az Ipolyon és a Rábán.

– Mogyoródon, egy dombtetőn lakom, a szobám ablakából teljes panoráma nyílik a környékre, nagyon szép a kilátás, ezért sokat vagyunk itt. Magam is régóta fotózom a légköri fényjelenségeket, felhőket, az esti égboltot. Másik kedvenc helyszínünk a Somlyó-hegy. Egy júliusi estén innen fotóztunk rendkívül fényes éjszakai „világító” felhőket, melyek körülbelül egy órán keresztül a fél égboltot beterítették, de készítettünk már képeket nyáron, hajnal három körül is, amikor megjelent a NEOWISE-üstökös, és szenzációs látványt nyújtott nekünk a mogyoródi domboldalról.

Alexandra Gödöllőn dolgozik, a Szent István Egyetemen, ahol fiatal kutatók példaértékű életútját, tudományos eredményeit mutatja be közérthető stílusban. A közeljövőben Imre és Alexandra közös projektbe kezdenek: a Nemzeti Tehetség Programtól elnyert egymillió forintot igényes fotóalbum kiadására fordítják, amelyben Imre dunavirágos képeiből adnak át egy nagy csokorral, Alexandra pedig a friss tudományos eredményeket osztja meg a könyv hasábjain.

Imre és Alexandra is igazi megszállottak, és mindkettőjüknek fontos, hogy a munkájuk mentén értéket teremtsenek. Nyitott szívvel és őszinte, gyermeki kíváncsisággal várják, mit hoz számukra a jövő, mert ahogy mondják: „Folyamatosan inspiráljuk egymást, az alkotás pedig mindkettőnket feltölt. A közös könyv pedig fontos mérföldkő lesz a szakmai életünkben.”

Fotók: Potyó Imre/Farkas Alexandra

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük