Csodálatos karácsonyi koncertet adott Pitti Katalin Liszt-díjas operaénekes a Szent Mihály Római Katolikus templomban december 27-én. Zongorán kísérte Hegedűs Valér, zongora- és orgonaművész.
Pitti Katalin pályafutását számos díj és elismerés övezi, köztük Liszt Ferenc-díj és Déryné-díj, Budapest, Tata és Csongrád megye díszpolgára, Érdemes és Kiváló Művész, a Magyar Érdemrend Középkeresztjének birtokosa. Az 1978/79-es évadtól kezdődően szerződtette magánénekesként a Magyar Állami Operaház, ahol az operairodalom legcsodálatosabb szerepeit énekelte. 2020-ban az Operaház Örökös tagjává választották. Eddigi pályafutása során a világ számos országában énekelt. Címszerepei közé tartozik többek közt Verdi Traviata c. operájában Violetta szerepe, Puccini Bohéméletének Mimi szerepe, valamint Csajkovszkij Anyeginjének Tatjana szerepe. Operaszerepein kívül mindig szívesen énekli Bach, Mozart, Verdi, Liszt, Kodály oratórikus műveit, valamint örömmel tett eleget az operett világából érkező felkéréseknek is. A legtöbbet énekelt, játszott operettszerepe Lehár A víg özvegyének Glawary Hanna szerepe volt.
Előadóművészeti munkássága mellett szent kötelességként tekint a tanításra, hogy a megszerzett tudást másokkal is megossza. Hitvallása szerint minden elénekelt mű az élet megnyilvánulásának lehetőségeit és annak erejét sugározza. A megszólaltatás ugyanúgy hat a művészre, mint a hallgatóra.
Hegedűs Valér zongora- és orgonaművész. A diploma megszerzése után megismerkedett Kárpáti József orgonaművésszel, aki a későbbiekben tanára lett, majd 10 évig magánúton tanult zongorázni Bartók Béla növendékénél, Székely Máriánál. A Filharmóniánál 1978-ban szerzett kísérési engedélyt, s ettől kezdve többek között olyan híres művészekkel lép/ lépett fel, mint Berkes János, Pitti Katalin, Bessenyei Ferenc, Kállay Bori, Oszvald Marika. 1980-ban találkozott Béres Ferenc legendás dalénekessel, akivel 17 évig lépett fel egy színpadon. Önálló estekkel és mint kísérő bejárta a világot. Pitti Katalin Liszt-díjas operaénekessel számtalan komolyzenei, opera- és egyházi hangversenyen működtek már együtt. Művészetének elismeréséért Béres Ferenc emlékplakettet kapott, s 2008-ban a magyar kultúra lovagja lett.
Ők ketten érkeztek Mogyoródra, hogy Az angyal énekel címmel karácsonyi koncertet adjanak a Szent Mihály Római Katolikus Templomban, amely elandalította a közönséget.