Évértékelő – Paulovics Géza

Évértékelő - Paulovics Géza

A 2021-es év eseményeit és eredményeit értékeli sorozatunkban a mogyoródi képviselő-testület. Elsőként Paulovics Géza polgármester beszámolója következik.

A Világjárvány idején a Kormány által elrendelt veszélyhelyzetben, a 2021-es év első félévében úgy kellett biztosítani az önkormányzati fejlesztéseket, beruházásokat, a hivatali szakmai ügyintézést, hogy közben nem lehetett összehívni a képviselő-testületet. Nem volt választásom: minden döntést egyedül kellett meghoznom, saját felelősségre és kötelezően. Ezen időszakban több, mint 350 Rendkívüli Polgármesteri Határozattal működött a falunk. Most így, év végén örömmel számolok be arról, hogy a Világjárvány nem vetette vissza Mogyoródot. A rengeteg munka, ügyintézés, pályázás, utánajárás, helyszíni kijárás, bejárás, telefonálás, találkozók, megbeszélések és kapcsolati lehetőségek meghozták a remélt eredményt:

• 2021 februárjában 70 millió forintot kapott Mogyoród a Szent László Kilátó felújítására,
• Júniusra megújult a Hangya Pince, gyönyörű rendezvénytér lett.
• 2017-ben le kellett bontani a Kálváriát, életveszélyessé vált. Nem volt rá pénze az Önkormányzatnak, megmozgattam mindent, és mindenkit, így kormányzati kapcsolatokkal és együttműködéssel nemsokára újabb 130 millió forint körüli összeg érkezhet Mogyoródra. Visszaépítjük!
• Klastrom-hegyi illegális építkezés ügye: kérésemre jegyző úr azonnal leállította az építkezést, és Vécsey László országgyűlési képviselő úr közbenjárásával segítséget kértem ezeréves történelmünk megvédéséhez, az ügy folyamatban van.
• Mogyoród első bölcsődéjét is határidőre felépítettük: a közel 237 millió forintos beruházás pályázati támogatásból valósult meg
• Családsegítő tetőszerkezete közel 10 millió forintból újul meg.
• A jelzőlámpás gyalogátkelőt még idén átadjuk a Fóti út – Mátyás Király út kereszteződésében, így a Salamon király téri Napraforgó Bölcsődénk gyerekeit még nagyobb biztonságban fogjuk tudni.
• Pillangós és Gesztenyés Óvodákban, idén is telepítünk 10 millió forint értékű kültéri játékot, az új Bölcsődénket 6 millió Ft értékű kültéri játékkal szereljük.
• 7 milliós pályázati forrással kiépítettük az Óvoda konyháját,
• Óvodatető felújítására 40 millió forintot fordítottunk pályázati támogatásból.

Sok település kikosarazta a Filmparkot, de a talán a járvány is segített, hogy Mogyoród érdekében megállapodjunk: Európa egyik legnagyobb filmgyárától hamarosan 300-500 millió forintos iparűzési adóeső elé nézhetünk. Nem beszélve arról a várható építményadó összegéről mely közel 400 millió forint.

Dióhéjban ennyi 2021-ről, bővebben majd 2022. júniusában, a SZÁMADÁS-ban. Elmondhatom, nagyon büszke vagyok, hogy Mogyoródért dolgozhatok, és míg a mogyoródiak támogatnak, s az erőm is kitart, tenni is fogok. Ne feledjék: Megígértem, meg is tartom választáskori jelszavamat: Mogyoród a jövő útján. Az álmot valóra váltjuk.

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük