Naprakész, rugalmas, ügyfélközpontú ügyintézés – interjú Dr. Fila László jegyzővel

A Mogyoródi Polgármesteri Hivatal vezetőjével, dr. Fila László jegyzővel beszélgettünk a vírushelyzetben az önkormányzatnál és a hivatalban bevezetésre került rendkívüli munkarend hatásairól, valamint a digitális, ügyfélközpontú ügyintézés előnyeiről.

Fiatalos lendületben

2019. december elsejétől vezeti a Mogyoródi Polgármesteri Hivatalt dr. Fila László, aki fiatalos lendülettel igyekszik válaszolni az intézmény és az önkormányzat kihívásaira. A Polgármesteri Hivatalban egy teljesen új jegyzőkönyvező és szavazatszámláló rendszert is bevezettek, melynek következtében a szavazási, jegyzőkönyvezési feladatokat hatékonyabban tudják ellátni. Ez nagyban megkönnyíti a dolgozók munkavégzését, hiszen pontosabbak és naprakészebbek lehetnek.

  • Márciusban, a pandémia következtében új és váratlan feladatokkal nézett szembe a hivatal. Igyekeztünk gyorsan alkalmazkodni és reagálni a kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre. Az ügyfélszolgálatnál megszűnt a személyes ügyintézés, és a hivatal bezárását is elrendeltük. Ugyan a munka tovább folyt, de már „home office” (otthoni munkavégzés) keretén belül láttuk el a feladatokat, amelyhez a megfelelő informatikai háttér-infrastruktúrát is meg kellett teremteni. Úgy gondolom, a falu lakossága szerencsére nagyon keveset észlelt abból, hogy a kollégák otthonról dolgoznak, hiszen továbbra is folyt a hivatalos levelezés az elektronikus ügyfélszolgálaton keresztül. A hivatal ellátta feladatait, és az önkormányzat is tovább tudott működni – osztotta meg velünk dr. Fila László.

Rugalmasság, ügyfélközpontúság, hatékonyság

A környező településekhez viszonyítva rendkívüli és látványos fejlődés indult meg a településen, köszönhető annak a lendületnek, amit Paulovics Géza polgármester úr Mogyoród, Dr. Fila László pedig a Hivatal képviseletében diktál. A mogyoródi lakosok érdekének védelmében minden egyes döntésnél arra törekszenek, hogy nagyobb összhangban és konszenzusban tudjon működni egymással az önkormányzat (és intézményei), valamint a hivatal is. Céljuk, hogy az önkormányzati beruházások ne álljanak le, a határidőket tartani tudják – veszélyhelyzettől függetlenül.

  • Teljes mértékben fel vagyunk készülve arra, hogy egy ismételt hivatalbezárás esetén zökkenőmentesen folytassuk a munkát. Bár a veszélyhelyzet idején polgármester úrra hárulnak a döntések, de a képviselő testületet mindig megfelelő módon tájékoztatjuk, és támogatásukat is kérjük. Igyekszünk a megfelelő intézkedéseket megtenni, és rugalmas ügyfélszolgálatunknak köszönhetően a lakossági, valamint a beruházási munkálatok ügyintézése akadály nélkül folytatódik – mondta László.

Hivatali ügyintézés már digitálisan is

Az elektronikus ügyintézés lehetősége megkönnyítette a lakosság többsége számára a jelentési vagy bejelentési kötelezettséget. Ez idáig csak a hivatali kapun belül, vagy a hivatali ügyfélkapun keresztül lehetett hivatalos ügyeket intézni. A kormánydöntés alapján, veszélyhelyzet esetén az egyszerű, e-mailes bejelentést is megfelelő módon tudják kezelni, ezáltal nagyon sokan ezt az elintézési utat választják. Ennek köszönhetően az adóhatósági ügyek teljes mértékben elektronikus úton tudnak működni. Természetesen telefonos ügyfélszolgálatot továbbra is folyamatosan biztosítanak az ügyfelek számára, illetve a postázás is ugyanúgy folyik.

A történelmi múlt kötelez

Mogyoród Nagyközség Önkormányzata sikeresen pályázott, az Emberi Erőforrások Minisztériuma 10 millió forinttal támogatta a mogyoródi csata 3D animációs, korhűen dokumentált kisfilmjének megvalósítását. A tervek szerint 2021 nyarára megépül a Szent László Emlékhely és Látogatóközpont, ahol majd bemutatásra kerül a kisfilm. Várhatóan 2021 tavaszára pedig elkészülnek Mogyoród egyik jelképe, a Szent László kilátó-kápolna felújításával, mely megújulva, az ország minden részéről fogadja majd látogatóit.

  • A mogyoródi csata nemcsak Mogyoródhoz kapcsolódik, nemzeti vonatkozásai is vannak, ezért másoknak is érdekes lehet a kisfilm a Kárpát-medence bármely szegletében. Mivel Szent László királyunk „történelmi karrierje” is a mogyoródi csatától datálható, ezért a településen is megemlékezünk erről az eseményről a Szent László Hét keretében megrendezésre kerülő Klastromhegyi Apátsági Pincenapokon – összegezte nekünk dr. Fila László.

Fotó: Benkő-Molnár Fanni 

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük