Április 20-ig fogadják Mogyoród önkormányzati óvodái az elektronikus jelentkezéseket. A Pillangós Óvoda hatalmas, modern épülettel, kényelmes parkolással, komplex tevékenységekkel és XXI. századi eszközökkel várja a családokat. A Gesztenyés tagóvoda, amely a Dózsa György út egyik árnyas épületében működik, saját „egyénisége”, történetével csábít.
Mogyoród Önkormányzati óvodáiba április 20-ikáig lehet jelentkezni a következő, 2021/22-es tanévre. A jelentkezési lapot elektronikusan lehet benyújtani, és innen tölthető le.
Cikkünkből pedig közelebbről is megismerhetik az önkormányzati óvodákat.
A kezdetek kezdetén a mogyoródi Pipa csárda épületében működött Mogyoród óvodája, az az épület azonban nem volt alkalmas erre a célra, így építették 1946-ban a Gesztenyés óvodát, a Dózsa György útra, a falu orvosa, dr. Kamarás József házával szemben. Már a kezdet kezdetén hatalmas érdeklődés volt az óvoda iránt: az első évben három csoportnyi, összesen 73 gyereket írattak be. Az évek során végül a község kinőtte a régi óvodát, ekkor épült 2005-ben a modern és tágas Pillangós óvoda a Veresegyházi útra, melyet 2009-ben két újabb csoportszobával bővítettek. A Gesztenyés pedig tagóvodaként folytatta működését két, tavalytól három csoporttal.
Modern épület, hatalmas terek
A Pillangós óvoda egy új és modern épületben található, mellette kényelmes parkolóval. A Veresegyházi út 8. szám alatt álló közel 1500 négyzetméteres intézményt kifejezetten óvodának építették 2005-ben. Öt csoport működik benne, közülük négy azonos életkorú. Aki tehát ugyanolyan idős gyermekek közé szeretné járatni a gyermekét Mogyoródon, érdemes ezt az óvodát választania. Az óvodások, játékkal, foglalkozások, projektek tevékenységeivel töltik a napot. Mozgásigényüket kielégíthetik a jól felszerelt tornaszobában, és a hatalmas, 6500 négyzetméteres udvaron is, ahová modern mászófalat is építettek.
Gesztenyefa és madarak
“Magunk között mi csak a falu óvodájának nevezzük a Gesztenyést. Ez egy kisebb intézmény, ugyanakkor épp emiatt én barátságosabbnak érzem. A régi mogyoródiak mind ide jártak, magam is itt játszottam 2,5 évesen ugyanaz alatt a közel 100 éves gesztenyefa alatt, mint a mostani gyerekek. A hátsó udvaron lévő nagy cseresznyefánkra is büszkék vagyunk, virágzáskor gyönyörű, és a madarak is nagyon szeretik! Persze nem csak akkor látogatnak el hozzánk: több madáretetővel is várjuk őket. Az 1500 négyzetméteres udvarunkon pedig még egy kiskertnek is jutott hely. “– fejtegette Kovács Istvánné Kurfis Mária tagóvoda vezető. – “Az épületet 2015-ben újították fel, új nyílászárókat kaptunk, és a szigetelés is megtörtént. Vannak azonban olyan régi, masszív ajtók, amelyek annyira jó állapotban vannak, hogy megőriztük őket.”
Friss zöldség és természetes játékok
Mindkét óvodában óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek, dajkák segítik a játszva tanulás örömének elsajátítását. A tízórai, ebéd és uzsonna mellé minden nap kapnak friss zöldséget és gyümölcsöt, és az óvó nénik ügyelnek a folyamatos folyadék-utánpótlásra is. Az udvari játékok a XXI. század szellemében épültek: mind anyagában, mind jellegében a gyermekekhez igazodva fejlesztik óvodásaink mozgását, képességeit, készségeit. A bútorok természetes anyagokból készültek, az eszközök, játékok sokrétűek, mind a gyermekek biztonságát, egészséges fejlődését segítik.
Óvodai programok
“Őrizzük és megéljük hagyományainkat, mindezt értékként és büszkeségként tovább adva a családoknak” – jelentette ki Szikszai Éva intézményvezető. – “Óvodánk csatlakozott a Boldogság Programhoz, mely az érzelmi intelligencia, a szocializáció, a helyes énkép kialakulását segíti, miközben a másokra való odafigyelés, a segítségnyújtás, a kooperáció, a kommunikáció is a napi élet részévé válik. Zöld Óvodaként szelektíven gyűjtjük a szemetet, újrahasznosítunk, komposztálunk, ültetünk, állatokat nevelgetünk, jeles, zöld és hagyományőrző napjainkat kiemelten hangsúlyozzuk. Madárbarát Óvodaként folyamatosan töltjük fel madáretetőinket, itatóinkat és a kertben látható madarainkra vigyázva figyelünk. Biztonságos Óvodaként fontos számunkra a séták, kirándulások rendszeres megvalósítása.”
Kapcsolat a családokkal
“A családoknak betekintést, belelátást és beleélést engedünk a csoportok, az óvoda életébe, hiszen csak így láthatják, érezhetik át, hogy a gyermekeiket körülvevő környezet, az óvoda dolgozói mindezt hogyan segítik, kiegészítve, sokszor átvéve a családi nevelést“ – folytatta Szikszai Éva. – “A jelenlegi vírus veszélyhelyzeti időben sajnos a személyes kapcsolatok alakítása, az ismerkedés az óvoda munkatársaival és az óvoda nyílt napjainak megvalósítása nem lehetséges, de mi is várjuk ezek folytatását.”