Változások a Mogyoród Mánál

Változások a Mogyoród Mánál

Magunk mögött tudjuk végre a 2020-as évet, ami többünknek hozott nehézségeket, betegséget, bizonytalanságot, és íme előttünk a 2021-es, amitől változást, javulást, fejlődést remélünk. Így vagyunk mi is a Mogyoród Ma régi-új szerkesztőségében: egy rövidebb szünet után visszatért az eredeti stáb, hogy tudósítson a legfontosabb hírekről, eseményekről, bemutassa a nagyközség büszkeségeit, segítse lakosait.

Változások a Mogyoród Mánál

Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának lapját szívünkkel-lelkünkkel és legjobb tudásunkkal készítettük-építettük fél éven keresztül, 2020 márciusától. A hivatalos és nem hivatalos eseményeken is jelen voltunk, lassan egyre többen ismertek meg minket, együtt éltünk és lélegeztünk a közösséggel. Nem is szaporítjuk tovább a szót, magunkról és a múltunkról ebben az interjúban mindent elmeséltünk:

Az interjú után nem sokkal azonban egy négyhónapos szünet következett, oly hirtelen, hogy elköszönni se volt időnk. A kiadó ugyanaz maradt, de egy új stáb kezdett dolgozni, mi pedig csak titkon reméltük, hogy egyszer majd visszatérhetünk. Erre most – az előző évben fennálló szerződés decemberi megszűnésével – lehetőségünk adódott, és az új pályázat elbírálásáig ismét mi készítjük a lapot, velünk találkozhatnak Mogyoród utcáin, mi fogunk kopogtatni az ajtókon, vagy kérdezzük meg a véleményüket. Természetesen a pályázaton is indulunk, hiszen továbbra is az a célunk, ami eddig is: friss hírekkel, naprakész információkkal, ugyanakkor emberi történetekkel és élvezetes olvasmányokkal ellátni Önöket, mogyoródiakat. Reméljük ismét olyan szívesen és szeretettel fogadnak, mint márciusban.

Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek!

Herczku Nóra és Isza Ferenc

A borítóképet geralt készítette a Pixabaynek.

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük