Ilyen bravúrosan vezettünk a Hungaroring tanpályáján

Téli vezetési tréningen vehettek részt a Groupama Biztosító Hungaroringen található tanpályáján azok, akik regisztráltak a Juhász Jácint Művelődési Ház ingyenes programjára.

Nincs is jobb program a hétvégére, mint egy kis driftelés és csúszkálás! A Groupama Biztosító Hungaroringen található tanpályán ráadásul ezt a legnagyobb biztonságban tehetjük meg: ott ugyanis épp az a cél, hogy ellenőrzött körülmények között kerüljünk csúszós szituációkba. Tapasztalt instruktorok segítségével a tréning résztvevői megtanulják, miként védhetik ki a veszélyes eseteket a közúton, hogyan reagáljanak tudatos
magabiztossággal egy-egy váratlan helyzetben. A tréning célja: a prevenció, élmény és az azonnal hasznosítható gyakorlati tudás elsajátítása a minden napi közlekedésben.

A mogyoródiak két turnusban érkeztek, és mindenki három pályát teljesített. Először vészfékezni kellett, de nem akármilyen pályán: vízzel fellocsolt műgyantán, ami pontosan ugyanúgy csúszott, mintha tükörjégre kerültünk volna. Ezt tovább fokozták vízoszlopokkal, amiket ki kellett kerülni. A következő szakaszon nem csak adrenalin löketet, hanem egy valódi lökést is kapott az autó: ezzel szimulálva azt, milyen amikor hirtelen megcsúszunk, és vissza kell kormányoznunk a járművünket egyenesbe. Az utolsó szakaszon pedig a csúszós emelkedővel küzdöttek meg a résztvevők, ami ráadásul kanyarodott is.

A tanpályás gyakorlásról Isza Ferenc készített galériát.

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük