Június végéig ügyelet lesz az iskolában

Napközis ügyeletet és tanulószobát biztosít a mogyoródi Szent László Általános Iskola azoknak a tanulóknak, akik szülei nem tudják megoldalni az otthoni felügyeletet. Az évet tantermen kívüli oktatási rendben fejezik be, ám bizonyítványosztás és ballagás is lesz.

Június másodikától az iskolák is megnyitják a kapuikat a tanulók és a tanárok előtt. Tanítási órák ugyan nem lesznek: ez idei évet már a tantermen kívüli oktatással fejezik be.

“Nagyon hamar belerázódtak a tanárok és a diákok is az online kapcsolattartásba. Persze ki kellett tapasztalni minden csínját-bínját a programoknak, de az év ugyanúgy tudott folytatódni, az órákat meg lehetett így is tartani. A gyerekek dolgozatokat írtak, feleltek, jegyeket kaptak.” – árulta el Hutter Magdolna, az iskola igazgatója. – “A jövő hét elejétől annyi változás lesz, hogy kötelező ügyeletet biztosítanunk egészen június végéig. Az osztályfőnökök felmérik az igényeket, hány gyermek jönne újra iskolába, és nekik tanulószobát tartunk. Az oktatás továbbra is a március óta megszokott csatornákon zajlik majd.”

Nincs év vége ballagás és bizonyítvány osztás nélkül, ez természetesen az idén sem maradhat el – igaz, másképp szervezik, mint az eddigi években.

“A többi mogyoródi programhoz hasonlóan idén a ballagás is online lesz. A nyolcadik osztályon kívül a hetedikesek jönnek el ballagtatni, a szülők és a rokonok pedig élő közvetítésen nézhetik a történéseket – magyarázta az igazgató. – “Évzáró ünnepélyünk nem lesz, mivel 350 fős az iskolánk, és nem biztonságos összegyűlnünk. Viszont minden osztály külön-külön találkozhat, és így kapják meg a bizonyítványukat.

Napközis tábort az iskola nem szervez, a Don Bosco nővérek oratóriumába segítenek be, ami a legfrissebb hírek szerint az idén sem marad el.

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük