Így nyit újra a mogyoródi templom

Nagy öröm, hogy ismét megnyílnak templomaink a nyilvános liturgiákra hétfőtől. Ez a nap Szent II. János Pál pápa születésének 100. évfordulója. Aznap 19:00 órakor szabadtéri szentmise lesz a szentatya közbenjárását kérve a vírusjárvány befejeződéséért a Szent Mihály Főangyal Plébániatemplom kertjében.

Az ország fokozatos újranyitásának részeként megnyílnak a templomaink, de fontos, hogy továbbra is vigyázzunk egymásra! Ezért az idősekre való tekintettel a vasárnapi szentmisékre korosztályonkénti bontásban várja Miklós atya a híveket.

A 8:30 órakor kezdődő szentmisére a 65 éves és annál idősebb testvéreink jöjjenek,
a 10:30 órai szentmisére az 50-64 év közöttieket várják szeretettel,
a 18:00 órai szentmise a 49 év alattiaké lesz.

Azért fontos ez, hogy a kötelezően egymástól előírt távolságokat meg tudjuk tartani. Kérik, hogy mindenki maszkban érkezzék és hozzon magával kézfertőtlenítőt, amivel a templomba való belépéskor és a szentáldozás előtt fertőtlenítse le a kezeit. Maszkot senki részére nem tudunk biztosítani, akinek azonban esetleg nincs kézfertőtlenítője, annak lehetősége lesz arra, hogy a templom fertőtlenítőjét használja. A templomban csak az előre kijelölt helyekre lehet majd leülni! A járvány elmúltáig továbbra is csak kézbe lehet áldozni!

Sokan szeretnék elvégezni a szentgyónásaikat, erre már hétfőn is lesz lehetőség. A gyónókat 17:30 órától várja Miklós atya a templomban. A gyónás menete úgy lesz, hogy a gyónók a templomban megtartva az előírt távolságot imádságban várakoznak a szentgyónásra, ami a távolság megtartásának kötelezettsége miatt a sekrestyében lesz. Tehát mindig egy-egy gyónó jön be a szentélyen keresztül a sekrestyébe, hogy elvégezze a szentgyónását.

“Kérem, hogy aki hétfőn szeretne gyónni, érkezzék meg időben, hogy biztosan sorra kerüljön. E mellett a jövő hét minden napján lesz majd gyóntatás a szentmisék előtt, így aki hétfőn nem tud jönni, a hét bármelyik napján jöhet, hogy megtisztítsa lelkét.” – fogalmazott Miklós atya.- “Bízom benne, hogy kölcsönösen odafigyelve egymásra, mindnyájunk számára nagy öröm lesz az újbóli találkozás! Én nagyon várok mindenkit!”

A borítóképet Isza Ferenc készítette.

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük