Huszonhét éve, hogy eltávozott közülünk a Kántoratya, Mogyoród Don Boscója, Falka József szalézi szerzetes. Cikkünkkel rá emlékezünk.
Amikor 1964-ben megüresedett a mogyoródi kántori állás, Babicz János plébános egy régi barátját, Falka József atyát javasolta a posztra, akivel annak idején együtt laktak a Mátyásföldi plébánián. Az erdélyi Baczán született férfit kitűnő zenei tehetséggel áldotta meg a jóisten. Szentkereszten tanult papnak, majd elvégezte a Hittudományi főiskolát és a Zeneakadémia egyházzenei szakát. 1947-ben szentelték pappá, ám miután 1950-ben megszüntették a szerzetesrendeket, Cinkotán dolgozott kántorként és hitoktatóként. Innen hívta el a barátja a mogyoródi plébániára, ahol haláláig élt és dolgozott.

„Sok gyereket és fiatalt hívott az általa alapított énekkarba. Az énekkarba járás fogalommá vált abban az időben, hiszen nemcsak próbákat, templomi fellépéseket jelentett, hanem ennél sokkalta többet. Igazi szalézi papként szívvel-lélekkel foglalkozott mindenkivel. Az első időszakban az énekkarosok „Karámkórus”-nak nevezték magukat, ugyanis, mint egy karámban a plébánia udvarán próbáltak.
Itt folytak az óriási játékderbik, a labdajátékok – felhajtott reverendában Falka atya is rúgta a port. Az énekkari próbák befejezése sem a szokványos módon zajlott. Kántor atya ugyanis folytatásos regényt mesélt fejből. Olyan meggyőző erővel, hogy szájtátva hallgatta mindenki.
Vajon mi lehetett az Ő titka? Mitől volt, a szó legnemesebb értelmében nevelő? Személyiségének ereje, őszinte, mélyről jövő szeretete mindenki iránt megnyilvánult. Nem tett különbséget, nem rangsorolt. Nem sokat magyarázott, hogy gyerekek ezt ne csináljátok, azt nem szabad…, hanem helyette játékokat szervezett. Mindenkiben észrevette a jót, az értéket, s ezt el is mondta, így tudatosította, erősítette bennük jó tulajdonságaikat. Szalézi nevelőként, zenepedagógusként, zeneszerzőként, népnevelőként egyaránt kiemelkedő személyiség volt!” – írja róla a szalézi szerzetesek honlapja.

A kitűnő kántor mély nyomot hagyott a mogyoródiakban, és sok tehetség bontakozott ki a szárnyai alatt. Volt olyan is, aki közvetetten köszönhette neki a későbbi karrierjét.
„De nemcsak a templomban tartotta fontosnak a zenei kultúra terjesztését. Sok családhoz járt ingyen, vagy csekély térítés ellenében zongoraórákat adni. Egyszerű falusi, földműves családokhoz is jutott egy – egy zongora, a mai napig sem tudjuk, hogy hogyan, de valahonnan mindig tudott szerezni, s ezekben a családokban nem egyszer zenészek lettek a gyerekek, vagy azok leszármazottai. Azokba a családokba, ahol ő rendszeresen megfordult, vele együtt beköltözött a vidámság és egyfajta pozitív életszemlélet. Ugyanis, nemcsak azzal az egy gyermekkel foglalkozott, akit éppen zongorára, vagy szolfézsre tanított, hanem a szülőkkel, testvérekkel is elbeszélgetett, megoszthatták vele gondjukat, bajukat. Rendkívüli tapintattal segített, ha kellett, sok fiatalnak adott indíttatást, javasolt életpályát, vagy akár konkrétan iskolát is.” – emlékezett rá a születésének századik évfordulóján Tóth József Miklós atya.

– Gyermekkorom meghatározó élménye, hogy az anyukám nagyon sokat énekelt nekünk. Falka József kántor atya kórusába járt hat éves kora óta, így az egész életét végigkísérte a zene. Az atya szerzett egy zongorát is az édesanyámnak, ami később az én életemet is megváltoztatta. Még fel sem értem, de már nyújtottam a kezem, hogy játsszam rajta. Az első tanárom anyukám volt, majd négy évesen kezdtem el zongorázni tanulni – mesélte a Mogyoród Mának Subedi Anna koloratúr szoprán énekesnő.
Mogyoród azonban mást is köszönhet neki.
„Kántoratya volt az, aki három fontos hagyományt is újraélesztett a faluban, a betlehemezést, a bölcsőskézést és az ostyahordást. Ő vezette be, hogy felekezettől, és anyagi helyzettől függetlenül, kivétel nélkül minden család kapjon ostyát Mogyoródon. Büszkék vagyunk rá, hogy neki köszönhetően, mindhárom hagyomány a mai napig él és gazdagítja a közösségünket.” – emlékeztetett Miklós atya.
Falka Józsefet 2000-ben post humus avatták a településünk díszpolgárává. Később a katolikus templom előtti közterületet is róla nevezték el, és emlékmű is készült róla. Egykori otthonában ma a Don Bosco nővérek élnek.