Nemsokára kész az új bölcsőde

Rohamléptekkel készül az új bölcsőde épülete: ha minden jól megy, 1-2 héten belül tető alá kerül az épület. A polgármester szerint, ha az engedélyezések is jól haladnak, akár már 2022 tavaszán meg is nyithatja a kapuit.

Régóta tervezi az önkormányzat egy új bölcsőde építését, és 2019-ben 192 millió forint támogatást is nyert hozzá, majd később még egy pályázatot nyert, amellyel az önrészt egészítették ki. Az építkezés a rossz idő miatt folyamatosan tolódott, végül január elején kezdődött meg. Onnantól viszont rohamléptekkel haladnak: már állnak a falak, elkészült a felső koszorú, és 1-2 héten belül tető is kerül az épületre.
” A támogatásból ráadásul berendezést is tudunk majd vásárolni. Ha minden jól halad, akkor november 30-ra készen leszünk.” – árulta el Paulovics Géza polgármester. – “Ha az engedélyeztetéssel sem lesz probléma, akkor a tervezettnél hamarabb, 2022 tavaszán megnyithatjuk a kapukat.” 

A bölcsőde építése mellett több más projekt is zajlik Mogyoródon: a VEKOP programban támogatott energiaállomás és a látogatóközpont elkészült, most már csak a kilátó és a tanösvény van hátra. Az önkormányzat következő időszakban pedig az utak felújítására és az új művelődési ház építésére fog koncentrálni.
” Nemsokára kezdődik a Jégvirág, Borvirág, Borsó és Vörösmarty utca felújítása, amivel őszre fogunk elkészülni. Emellett újabb vis major támogatásokra adtunk be kérelmeket, amelyekből a patak medrét, a vízelvezetést és a károsodott utakat hozzuk majd rendbe.” – zárta szavait a polgármester.

(Borítókép és galéria: Isza Ferenc)

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük