Így áldotta meg Mogyoródot és minden lakosát Miklós atya

Így áldotta meg Mogyoródot és minden lakosát Miklós atya

Március 22-én este a szentmisét online közvetítették a híveknek, a templomban személyesen csak Miklós atya és a Don Bosco nővérek lehettek jelen. A plébános a mise végén kisétált a templom elé és megáldotta az egész falut.

Március 22-től, nagyböjt negyedik vasárnapjától a koronavírus-járvány miatt nem tartanak több nyilvános szentmisét a Mogyoródi Szent Mihály Főangyal Plébánián.

Így áldotta meg Mogyoródot és minden lakosát Miklós atya
Fotó: Isza Ferenc

Éppen ezért Miklós atya aznap a hat órakor kezdődő liturgiát szűk körben celebrálta, rajta kívül személyesen csak a Don Bosco nővérek voltak jelen. A hívek a szertartást online követhették a mogyoródi egyházközösség zárt Facebook csoportjában.

Így áldotta meg Mogyoródot és minden lakosát Miklós atya
Fotó: Isza Ferenc

Miklós atya a mise végén kisétált a templom elé, majd az Oltáriszentséggel megáldotta a falut és annak minden lakóját. A hívők pedig az ablakokban állva egy szál égő gyertyával köszönték meg az áldást.

Így áldotta meg Mogyoródot és minden lakosát Miklós atya
Fotó: Isza Ferenc

A falu és lakosai megáldásáról videót is készítettünk.

A Jóisten védelmezzen minket járvány idején is!

Kiemelt fotó: Isza Ferenc

Ossza meg másokkal is a cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük