Teltházzal kezdett idén is a mogyoródi Oratórium: az idén június 16-29-ig, illetve július 5-16-ig tartanak napközis tábort a Don Bosco nővérek. Az idei tábor mottója: “fényeddé váljak.”
A Don Bosco nővérek közel harminc éve törődnek gyermekeinkkel, vesznek részt a mindennapjainkban. 1992 óta minden nyáron napközis tábort tartanak, énekszóval, játékokkal, közösség és csapatépítéssel. Az oratóriumban a legtöbb mogyoródi felnőtt részt vett fiatalként, és nem is kérdés számukra, hogy amikor eljön az ideje, küldik-e a majd a gyermekeiket: nem véletlen, hogy a helyek már május végére beteltek. Az első blokk június 16-29-ig, a második július 5-16-ig tart, az kezdésen mi is részt vettünk.
A közösség és az embertársaink iránti nyitottság fontos érték: ezt segítő közösségi játékokkal nyitott a 2021. évi oratórium. Párt kellett találni maguknak különböző szempontok alapján, lehetőleg olyanokat, akiket korábban nem ismertek, vagy legalábbis nem voltak barátok. Az animátorok, kisanimátorok és a segítők bemutatkozása után pedig Ági nővér mesélt a társaink iránti szeretet és nyitottság fontosságáról.
“A táborunk mottója az, hogy “fényeddé váljak”. És vajon mi ez a fény, és hogyan válhatok én fénnyé?” – tette fel a kérdést. A gyerekek rögvest mondták is a válaszokat: Jézus a fény, és imádsággal, jócselekedetekkel tudunk a szolgálatába állni. Ági nővér hozzátett még egy fontos szempontot: “Az is fontos, hogy nyitottak, barátságosak legyünk minden társunkkal. Ha nem ismerünk valakit, merjünk odamenni hozzá, és megkérdezni, csatlakozhatunk e. Akikhez pedig ismeretlenek érkeznek, fogadják őket nyitott szívvel, és játsszanak velük. Aki Jézust szolgálja, az minden embertársával barátságos.”
Ezután további játékok és sok mulatság, éneklés és zene következett a délutáni zárásig, és így megy ez majd minden nap a táborban.
A tavalyi oratóriumról szóló beszámolónkat itt olvashatjátok, a mogyoródi táborokról pedig ebben a cikkben írtunk.
Isza Ferenc galériája az orariumról.